Amikor én még kissrác voltam, szenteste miután besötétedett, sétálni mentünk Édesapámmal vagy Édesanyámmal, időnként nagyszüleimmel. A legjobb persze az volt, amikor szánkóval, de ritka a fehér karácsony... Mindeközben az otthonmaradt(ak) behozták a karácsonyfát, feldíszítették, becsomagolták, majd a konyhaablak kivilágításával jeleztek, mikor jött meg az angyal, mikor fordulhatunk vissza. Még az előszobában el kellett énekelni egy karácsonyi dalt, volt olyan, hogy betlehemeztünk is (én voltam Gáspár, ki gondolta volna...)

Aztán ahogy nőttem, már én is otthon maradtam fát díszíteni, angyalkodni, mostanra pedig már sétálni se szoktunk menni.

Ma mégis hónom alá csaptam kutyámat és elindultunk járni egyet a hóban. A környék úgy néz ki, mint egy karácsonyi képeslap. Visszarohantam fényképezőgépért, de addigra már annyira besötétedett, hogy alig tudtam a kicsi kompakt fényképezőgépből bármi használhatót kicsikarni. Csak egyet, a házunkról. Éppen csak a füstölő kémény hiányzik a képről (meg opcionálisan a piros Coca-Cola teherautó, éneklő manók, rénszarvasok, miegymás).